2024.03.29, Péntek

Új nevet kapott a dombóvári könyvtár

dombovar.hu

2018.04.11. 21:43

A Város Hete rendezvénysorozat negyedik napján Földi Istvánra emlékeztek.

Hirdetés

Április 6-án a helyi gimnázium egykori igazgató-helyettesének a Rákóczi utcai temetőben lévő sírját többek között fia, dr. Földi Imre és családja, szülőhelye, Kézdivásárhely alpolgármestere, Derzsi Gyula és a székelyföldi település művelődési házának igazgatója, Lung László, valamint számos tisztelője koszorúzta meg. A város könyvtára ezalkalommal vette fel Földi István nevét, az erről szóló oklevelet Szabó Loránd polgármester adta át a bibliotéka igazgatójának, Bán Emmának.
Az ünnepi esemény után dr. Szabó Imre nyugalmazott gimnáziumi tanár osztotta meg a jelenlévőkkel személyes történetét egykori kollégájáról, majd bemutatta a nemcsak pedagógusként, hanem íróként is hírnevet szerzett Földi István „Siculicidium - Madéfalvi veszedelem” című művét. Azt most először adták ki könyv formájában, az eredeti szöveget dr. Szabó Imre lektorálta és átdolgozta mai nyelvre. A regény egy részletét szerepekre bontva az Illyés Gyula Gimnázium diákjai olvasták fel a könyvtárat zsúfolásig megtöltő közönségnek.

AktuáliskönyvtárDombóvárVáros Hete rendezvénysorozat