2024.04.18, Csütörtök

Megállapodtak az idei béremelés részleteiről a Magyar Villamos Műveknél

telepaks.net

2018.02.08. 14:30

A tavaly kötött hároméves keretmegállapodás bázisán megszületett a 2018-as béreket érintő, végrehajtásra vonatkozó társaságcsoporti megállapodás a Magyar Villamos Műveknél.

Hirdetés

Lőrincz László PADOSZ elnök szerint, ami egy éve komoly vívmánynak számított, jövőre talán már kevés lesz a versenyképesség megőrzésére.

27 százalékos bérfejlesztésben állapodtak meg egy éve az érdekképviseletek a munkáltatóval. Első lépésben 10, idén 9, jövőre 8 százalékos az emelés mértéke. A 2018-as évet érintő részletek is ismertek már, pénteken kerültek az egyezséget tartalmazó dokumentumra a felek aláírásai.

Lőrincz László tájékoztatása szerint a 9 százalék alapbérfejlesztés, a tavalyihoz hasonló módon áll össze, fele általános bérfejlesztést szolgál. Az alacsonyabb jövedelműeknél, azaz a 320 ezer forint alatti besorolásúaknál ez 6 százalék. E felett differenciált növelésre ad lehetőséget a megállapodás.

A szakszervezeti vezető azt mondta, ezzel az a cél, hogy legyen mozgásterük a társaságoknak a munkaerő megtartás, felzárkóztatás, az évközi kinevezések terén. Erre egyre nagyobb szükség van, mert vannak olyan cégek és olyan munkakörök, ahol az átlagosnál nagyobb emelésre lesz szükség, mert különben nem tudják betölteni az üres állásokat.

El kell rugaszkodni a minimálbértől az Atomix Kft. esetében a takarítóknál, de egyre nehezebb recepcióst kapni. Egyre többször halljuk az OVIT-nál, hogy ilyen jövedelmi viszonyok mellett nem tudják megtartani az erősáramú villanyszerelőket, műszerészeket, vázolta a helyzetet hozzáfűzve, hogy mostanáig ismeretlen fogalom volt az atomerőműbe a fluktuáció, mostanra viszont már megjelent.

Mint elmondta, az viszont fontos fegyvertény, a villamos energia ipar kiemelkedő vívmánya, hogy a béren kívüli juttatásoknál a kialkudott keret nettó összeg, azaz a munkáltatók nem pedig a munkavállalók fizetik a járulékokat. Erről egyébként az idei évre vonatkozóan már decemberben megállapodtunk az MVM szakszervezetei, üzemi tanácsai a munkáltatóval.

AktuálisbéremelésMagyar Villamos Művekversenyképességbéren kívüli juttatás