2024.04.18, Csütörtök

Megújult a bölcsőde Dombóváron

infokocsola.hu

2017.12.21. 21:19

A Tündérkert Bölcsőde szolgáltatása iránt az utóbbi időben jelentősen megnövekedett az igény a helybeli kisgyermekes családok részéről, ám az eddigi 60 férőhelyet újabbakkal csak egy jelentős beruházással lehetett bővíteni.

Hirdetés

- A város önkormányzata pályázati támogatást próbált szerezni az intézmény bővítésére és felújítására, ám a 200 millió forintos igényét nem méltányolta a fideszes vezetésű és többségű Tolna Megyei Önkormányzat, mely nem támogatta a vissza nem térítendő segítséget szorgalmazó kérelmünket - mondta Szabó Loránd polgármester. - Úgy tűnik, hogy a Fehérvári Tamás elnök vezette közgyűlést nem érdekli az, hogy hány helybeli szülő tud kisgyermeke nevelése mellett dolgozni menni.

A dombóvári önkormányzat ezért úgy döntött, hogy saját forrásból oldja meg a csoportszobák számának egy helyiséggel történő növelését és az 1975-ben épült, mára igencsak elhasználódott ingatlan legfontosabb felújítási munkálatainak elvégzését.

A két üteműre tervezett beruházás első része nemrégiben befejeződött, így januártól az eddigi 60 helyett már 72 kisgyereket fogadhat a Tündérkert Bölcsőde. A kialakított új csoportszoba rossz állapotba lévő külső nyílászárói helyett hőszigetelteket építettek be a kivitelezést végző cég szakemberei, akik újrafestették a falakat és a PVC-padló cseréjét is elvégezték, a vizesblokk modern szerelvényeket és új hidegburkolatot kapott, az öltöző ugyancsak megszépült. Mindez 5,7 millió forintba került.

Aktuálisfelújításbővítésbölcsőde Dombóvár