2024.04.20, Szombat

A tolnai Nagyváradi Mercédesz az év legrangosabb versenyét nyerte meg

tolna.hu

2017.12.16. 16:00

Nagyváradi Mercédesz nyerte meg a nőknél a Top12 Bajnokságot. A Tolnán nevelkedett fiatal a Szekszárdon játszó Madarász Dórát győzte le a döntőben.

Hirdetés

Mondhatjuk, hogy érvényesült a papírforma a nőknél az év legrangosabb versenyén. A végső sikerre előzetesen a legnagyobb eséllyel pályázó Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz jutott el a fináléig, sőt egy kivétellel a négy közé is azok kerültek be, akiket odavártak. Csupán a statisztikás Fehér Orsolya elődöntője jelentett meglepetést, bár Türei Ferenc szekszárdi klubmenedzser szerint az utóbbi években sokat fejlődött és benne volt ez a szereplés. Tegyük hozzá, ehhez az is kellett, hogy Pergel Szandra sérülése miatt visszalépjen.

Az elődöntőben Madarásznak volt nehezebb dolga, a SZAC pingpongosára az az Ambrus Krisztina várt, aki 2016-ban a dobogó legfelső fokára állhatott, de ezúttal nem volt esélye. Madarász nagyon jól játszott és simán lemészárolta az Erdértben játszó volt soltvadkertit. A másik ágon Nagyváradi ugyanígy tett, a Fastron AC Tolnában nevelkedett, korábban a Postásban, most a Budaörsben pallérozódó fiatal szintén négy nullára győzött. A döntőt Madarász várhatta némiképp jobb esélyekkel, hiszen kedden, a csoportmeccsek során 4:2-re legyőzte Nagyváradit, ezúttal azonban fordult a kocka.

Aktuálisverseny Tolnapingpong