2024.03.29, Péntek

Méltón emlékezett a megyei kórház névadójára

www.teol.hu

2017.10.08. 12:13

Névadóját ünnepelte szombaton a Tolna Megyei Balassa János Kórház.

Hirdetés

Délelőtt a Tudományos Tanács által meghirdetett Balassa Pályázat kiemelt előadásait hallhatták az érdeklődők, majd este a díszünnepségen átadták a kitüntetéseket is.

 

Névadóját ünnepelte szombaton a Tolna Megyei Balassa János Kórház. Délelőtt a Tudományos Tanács által meghirdetett Balassa Pályázat kiemelt előadásait hallhatták az érdeklődők, a folytatásban Bíró László tábori püspök A szeretet boldogsága: Gondolatok a házasságról és a családról, Czigány György költő, a Magyar Televízió nyugalmazott művészeti vezetője Sursum corda: Rehabilitáló versek és zenék, valamint dr. Nagy József nyugalmazott osztályvezető főorvos Negyven év az anyák szolgálatában címmel tartott előadást.

Este a Vármegyeházán rendezték a Balassa napi díszünnepséget. A megjelenteket dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Ács Rezső, Szekszárd polgármestere köszöntötte, majd dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója mondott beszédet. Az elmúlt évet értékelve kitért a fejlesztésekre, a személyi változásokra és a strukturális átalakulásokra. Köszöntötte az intézmény új orvosait, ám arról is beszélt, hogy több dolgozó távozott a kórházból, mint ahányan érkeztek. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a közös célokért összefogva, olyan kórházat tudnak teremteni, ahonnan nem kifelé keresik a lehetőségeket, és ahova megtiszteltetés bekerülni.

A köszöntők után kitüntetéseket adtak át. Balassa-díjjal ismerték el dr. Balogh Mária adjunktust, dr. Hajdu Zsuzsannát, az Izotópdiagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosát, dr. Szemes Lászlót, a Sebészeti Osztály szakorvosát, dr. Szloszár Mártát, az Ideggyógyászati Osztály adjunktusát, dr. Harangi Ferencet, dr. Wagner Gyulát és dr. Vastag Oszkárt, a Tudományos Tanács leköszönő vezetőségi tagjait, a kórház Újszülött Osztályát, Nichter Antalt, a Pszichiátriai Osztály szakápolóját, Vida-Szaksz Andrea műtő szakasszisztenst, gazdasági nővért. Gazdasági területről Bajusz Józsefet, az autószerelő műhely csoportvezetőjét, György Hajnalkát, a logisztikai és szállítmányozási osztály dolgozóját, Molnárné Rippl Tünde élelmezési ügyintézőt, Poltné Mikóczi Katalint, a bércsoport munkavállalóját és Pulcz Istvánt, a TMK munkatársát ismerték el. 

A Balassa napi tudományos pályázat orvos kategóriájában dr. Szegi Tímea szakorvos jelölt (neurológia) kapta az első díjat, dr. Kovács Dóra szakorvos (szemészeti osztály) lett a második és dr. Pálmai Péter szakorvos jelölt (sebészet) a harmadik helyezett. Emléklappal ismerték el dr. Kiss Virág Petra szakorvos jelölt (bőrgyógyászat) és dr. Szabó Hajnalka szakorvos jelölt (radiológia) munkáját. A nem orvosdiplomás kategóriában Kovács Boglárka gyógytornász (Központi gyógytornász szolgálat) lett az első helyezett, Schneidler Mónika egyetemi okleveles ápoló (gyermekosztály) a második és Kósáné László Anikó ápoló (ápolás-minőségügyi osztály) a harmadik. Emléklapot vehetett át Kulisity Klaudia labor asszisztens (labordiagnosztika) és Straubingerné Vince Ildikó szakasszisztens (radiológia). A közönségdíjat dr. Szabó Hajnalka kapta.

A Legjobb beszámoló díjat Taklerné Brautigam Irén szülésznő, diplomás ápoló, a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály osztályvezető ápolója vehette át a Bábafonó XX. Tapasztalatcserén alapuló szülészeti továbbképzésről adott beszámolójáért.

Aktuális SzekszárdBalassa János Kórház