2024.03.29, Péntek

A Szász Szabadállam küldöttsége járt a megyében

www.teol.hu

2017.10.14. 16:27

A Szász Szabadállam parlamentjében, valamint a Bundestagban is késhegyig menő viták zajlanak az egészségügyről – válaszolt kérdésünkre Andrea Fischer. A Szász Szociális és Fogyasztóvédelmi Minisztérium államtitkára megyénkben tett látogatást.

Hirdetés

Reiner E. Rogowski már régóta önzetlenül munkálkodik Bautzen járás és Tolna megye kapcsolatának erősítésén. Ezért is kapta meg nemrég „A Tolna Megyei Németségért” nívódíjat. Most ismét tanúbizonyságát adta segítőkészségének: közbenjárása eredményeképpen egy hivatalos küldöttség tett közel egyhetes tanulmányutat Tolna megyében, illetve a múlt hét végén Baranyában. Az Andrea Fischer vezette delegáció Pécsett felkereste az orvosi egyetemen tanuló szász ösztöndíjasokat, akik nagyra értékelték a személyes érdeklődést.

A delegáció a rendelkezésre álló idő nagyobbik részét megyénkben töltötte. A tartományi kapcsolatépítést is tervező dr. Józan–Jilling Mihály, a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége elnöke, mint meghívó, érdemi szakmai programot állított össze. Ennek keretében hétfőn dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Amreinné dr. Gál Klaudia főigazgató, valamint Fehérvári Tamás, a megyei önkormányzat elnöke fogadta a német vendégeket. Tegnap délelőtt a szekszárdi Balassa János Kórházban dr. Németh Csaba főigazgató-főorvos adott számukra tájékoztatást időszerű egészségpolitikai kérdésekről, a betegellátásról. 

– Bármennyire is hihetetlen, azt tapasztaltuk, hogy az egészségügyi ellátásban jelentkező kihívások Szekszárdon is gyakorlatilag ugyanazok, mint nálunk – mondta el lapunknak a Szász Szociális és Fogyasztóvédelmi Minisztérium államtitkára, akivel már a Wunderland Kindergarten épületében találkoztunk. – Ez mindenütt a világon nagyon sokba kerül. Erről van nálunk is állandó parlamenti vita, az egészségügynek juttatandó rengeteg pénzről. Azt hiszem, ez a témakör a legutolsó pontig ugyanaz nálunk, mint itt Magyarországon. Visszatérve Szekszárdra és kórházára: nyilván nincs még készen minden maradéktalanul, ezt ott helyben hallottuk is: de helyszíni tapasztalataim szerint az intézmény jó úton halad a kitűzött cél felé, beteljesítve azt, amit egy egészségügyi intézménytől joggal elvárhatunk. Örvendetes, hogy a bautzeni klinikával remek a kapcsolat, a rendszeres találkozókon megvalósul a szakmai tapasztalatcsere.

Andrea Fischer a Wunderland Kindergartent Simon Attiláné óvodavezető kalauzolásával bejárva megjegyezte: gyönyörű a létesítmény, ilyen óvoda a szép játékaival, különleges várával Németországban is ritkaságszámba megy.

 

Forrás: www.teol.hu

AktuálisTolna megye SzekszárdSzász Szabadállam küldöttségdelegáció