2024.03.29, Péntek

Tamásiba látogatott a fakitermelők viadala

erdo-mezo.hu

2017.06.13. 10:59

A Trófea Vadgasztronómiai Fesztivál előrendezvényeként június 9-én szervezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulóját Tamásiban.

Hirdetés

Három pályán összesen 12 csapat mutatta meg tudását a Gyulaj Zrt. területén. A tét a szokásos módon az országos döntőbe kerülés volt.

A verseny rendkívül szorosra sikeredett, hiszen az első forduló után a SEFAG Zrt. – KNT csapata vezette a listát, második helyen a Mecsekerdő Zrt. – Ritrovi Kft. gárda vágott bele a délutáni versenyfeladatokba. A végére azonban a félideji eredmény megfordult, így végül a Bakó András, Bakó László, Juhász István, Rittlinger Róbert négyes győzött Tamásiban 232 ponttal. Mögöttük a második helyet a somogyiak szerezhették meg 239 ponttal, míg a képzeletbeli dobogó alsó fokára a házigazda Gyulaj Zrt. gárdája állhatott fel 289 ponttal.

Mint minden regionális fordulón, úgy ezúttal is további három csapat küzdhette be magát a szeptember 2-i országos döntőbe, amelyet Soponyán rendeznek meg. Negyedik helyen a Zalaerdő Zrt. végzett, míg ötödik a Siófoki Hivatásos Tűzoltók gárdája lett. Ugyancsak ott lesz az országos megmérettetésen a Silvanus 2001 Kft. négyese, amelyet a tavaly feltűnt hölgy versenyző, Veres Boglárka is erősít – az ő örömük volt a leglátványosabb az eredményhirdetés során. Ez azt is jelenti, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. mellett a döntőben egy újabb női taggal versenyző csapatot is láthatunk.

A rendezvény végén Gémesi József az Andreas STIHL Kft. nevében köszönte meg a szervező Gyulaj Zrt. munkatársainak szervezését, illetve hangsúlyozta, hogy bár nagy volt a különbség a legjobb és a legrosszabb pontszámok között (232 – 583), ez mindössze annyit jelent, hogy még többet kell gyakorolni.

 

Forrás: erdo-mezo.hu

AktuálisTamásiversenygyulaj zrtfakitermelésOrszágos Fakitermelő Bajnokság