2024.03.29, Péntek

Nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatnak adott otthont Paks

oah.hu

2017.06.27. 09:27

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és Magyarország 2017. június 21-22. között 36 órás, átfogó nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot rendezett abból a célból, hogy a Paksi Atomerőműben szimulált baleset során teszteljék a felkészültséget a nukleárisveszélyhelyzet-kezelési feladatokra.

Hirdetés

A gyakorlaton 82 NAÜ-tagállam és 11 nemzetközi szervezet vett részt. ​A feltételezett baleset forgatókönyve szerint jelentős mennyiségű radioaktív anyag került ki a légkörbe. Emiatt a gyakorlaton részt vevő országoknak azonnali információcserére, helyzetértékelésre, valamint lakosságvédelmi óvintézkedésekkel kapcsolatos döntésekre volt szüksége, ideértve pl. a közegészségügyet, a közvélemény tájékoztatását, az áruk importját és exportját, valamint a határforgalmat érintő intézkedéseket.

"Fontos, hogy felkészüljünk a legrosszabbra, még akkor is, ha azon dolgozunk, hogy soha ne történhessen meg" – mondta Juan Carlos Lentijo, a NAÜ nukleáris biztonságért és védettségért felelős főigazgató-helyettese. "Hasonló gyakorlatok során felmérhetjük a nukleáris balesetekre való felkészültségünket, valamint meghatározhatjuk a jó gyakorlatokat és a fejlesztendő területeket." – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

A 3. szintű gyakorlat (ConvEx-3), amely az egyik kijelölt tagállamban modellezi a veszélyhelyzetet, a NAÜ legmagasabb szintű és legösszetettebb veszélyhelyzet-kezelési gyakorlata. Három-ötévente kerül sor hasonló jellegű nagyszabású nemzetközi gyakorlatra, mely során tesztelik a nukleáris baleset, vagy más, radiológiai veszélyhelyzet során a segítségnyújtásról szóló egyezmény szerinti kötelezettségek teljesítését.

A gyakorlat segítséget nyújt a résztvevő szervezetek számára, hogy fejleszthessék a veszélyhelyzeti együttműködést nemzeti és nemzetközi szinten az információcsere, a helyzet értékelése, az előrejelzés, a nemzetközi segítségnyújtás, továbbá a lakossági tájékoztatás tekintetében.

A következő hetekben a NAÜ jelentésben összegzi majd a gyakorlatban részt vevő tagállamok és nemzetközi szervezetek észrevételeit, azonosítja a jó gyakorlatokat, valamint nemzeti és nemzetközi szinten a fejlesztendő területeket.

 

Forrás: www.oah.hu

AktuálisPaksatomerőműszimulációgyakorlatNemzetközi Atomenergia Ügynökség