2024.03.28, Csütörtök
Tolna megyei intézmények sikere a katasztrófavédelmi alkotói pályázaton

Tolna megyei intézmények sikere a katasztrófavédelmi alkotói pályázaton

tolna.katasztrofavedelem.hu

2017.05.29. 09:21

Idén közel hétszáz alkotás érkezett a Tolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottsághoz az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett alkotói pályázatra.

Hirdetés

A pályázat célja az volt, hogy az óvodások és iskolások kreatív alkotásaikon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát. Az alkotások központi témájának a tűzvédelemnek kellett lennie. Ezt a tűzoltó hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó művel mutathatták be a gyerekek. Az óvodásoktól rajzokat vártunk, az iskolások - három korcsoportban – a szabadkézi rajzok mellett számítógépes rajzzal, egyéb kézműves alkotással, valamint mesével és verssel is nevezhettek.

Az idén még a tavalyinál is több, közel hétszáz alkotás érkezett  a Tolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottsághoz. A megyei értékelőbizottság elnöke Gerzsei Péter, a KLIK Szekszárdi Tankerületének igazgatója volt, aki elmondta, hogy a bizottságnak rendkívül nehéz dolga volt ennyi pályamű közül kiválasztani a legjobbakat. Dr. Balázs Gábor tű. ezredes megyei katasztrófavédelmi igazgató örömét fejezte ki, hogy a pályázat évről évre egyre több gyermeket tud megmozgatni.

A zsűri a pályázati feltételek teljesülése mellett a kreativitás, az esztétika, a társadalmi hasznosság és a tűzvédelmi szakmai szempontok figyelembevételével választotta ki korcsoportonként a három legjobbnak ítélt alkotást, melyek közül az első helyezettek továbbjutottak az országos fordulóra. A Tolna megyei pályaművek évek óta kiváló eredménnyel szerepelnek az országos versenyben is, minden évben voltak Tolna megyei díjazottak az ország legjobbjai között. 

A nyertesek dr. Balázs Gábor tű. ezredestől, Gerzsei Pétertől, Molnár Gábortól, a DDKK Tolna Megyei Szolgáltatási Központjának vezetőjétől és Szabó Tamástól, a TÜK Partner Kft. ügyvezetőjétől vették át díjaikat. 

"A legkreatívabb Tolna megyei iskola 2017" címet a Várdomb-Alsónána Bölcsőde, Óvoda és Általános Iskola tudhatja magáénak, az „A legkreatívabb Tolna megyei óvoda" pedig 2016 után ismét a szekszárdi Wunderland Óvoda lett, ezekből az intézményekből érkezett ugyanis a legtöbb pályamű.

A DDKK különdíjban részesítette a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola Pörbölyi Általános Iskoláját, ugyanis ebből az intézményből nyújtottak be a legtöbb kategóriában és korcsoportban alkotásokat.  

A díjazottakat és nyertes pályaműveket IDE kattintva tekintheti meg. 

 

Forrás: tolna.katasztrofavedelem.hu

AktuálisTolna megyeKatasztrófavédelemrajzpályázatTolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottság