2024.04.20, Szombat

Kibővül az elektronikus eljárások köre

mti

2017.03.21. 16:24

Felgyorsult az elektronikus eljárások elterjedése a bíróságokon, ezáltal a civilisztikai perek mellett a büntetőügyekben is bővül az alkalmazásuk.

Hirdetés

Gyarmathy Judit a Szekszárdi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az elektronikus eljárások eddig jellemzően a polgári, munkaügyi, közigazgatási és gazdasági perekben terjedtek el. Míg 2013-ban 306 elektronikus beadvány érkezett a bíróságokhoz, 2016 második felében a számuk már meghaladta a 94 ezret - emelte ki.

A büntetőügyekben az elektronikus kapcsolattartás mellett a távmeghallgatás, valamint a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés bővítése is a tervek között szerepel - tette hozzá. 

Az e-kapcsolattartást a várhatóan jövő év elején hatályba lépő új büntetőeljárási törvény alapján fejlesztik jelentősebben. A távmeghallgatás feltételeit a Belügyminisztérium által koordinált projekt keretében büntetés-végrehajtási intézetekben és hetvenkét tárgyalóteremben teremtik meg. Ennek köszönhetően személyes jelenlét nélkül is meg lehet majd hallgatni az eljárások résztvevőit, amire most csak szűk körben van lehetőség - mondta.

Tervezik azt is, hogy a tárgyalások kép- és hangfelvétele részben vagy teljesen pótolja majd az írásos jegyzőkönyvet. A polgári perrendtartásról szóló törvényben már szerepel ez az eljárás, amelynek megvalósítására többletforrást szeretne igényelni az OBH - ismertette.

Gyarmathy Judit kérdésre válaszolva elmondta: a 2016-ban és 2017. január elsejétől végrehajtott tízszázalékos bírói illetményemelés után jövő év elejétől újabb ötszázalékos emelésre számíthatnak a bírák. "Szeretnénk, ha a bírói kar ennél nagyobb illetményemelésben részesülne, bár a bírói életpályának csak egy eleme az illetmény. Az Európai Unió tagállamai között az utolsó helyen állnak a magyar bírói fizetések" - jegyezte meg.

Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke arról számolt be, hogy a Tolna megyei bíróságokra - ahol ötvennyolc bíró dolgozik - tavaly 20 996 ügy érkezett, valamivel kevesebb, mint 2015-ben. Egyedül a polgári peres ügye száma nőtt Tolnában, ami a devizahiteles perek miatt történt. A folyamatban lévő peres ügyek aránya összességében 2,3 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

A törvényszék elnöke azt mondta: a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartó beruházásával kapcsolatban számítani kell az ügyforgalom növekedésére.

AktuálisTolna megyejogbíróságelektronikus eljárásbüntetőügy