2024.04.16, Kedd

Emlékprogramot tartottak a bátaszéki tragikus eseményekről

bataszek.hu

2016.11.30. 14:39

Bátaszéki fiatalokkal teli tehervonat indult a vasútállomásról munkalehetőség reményében hetven évvel ezelőtt. Így kezdődött el a bátaszéki német családok kitelepítésének végzetes folyamata.

Hirdetés

Hetvenkét évvel ezelőtt, 1944. december 28-án a mai gimnázium épületében gyűjtötték össze azokat a fiatal bátaszékieket, akiket azután januárban Bajáról „egy kis munka” ígéretével hosszú évekre Oroszországba hurcoltak. Ezekre a tragikus eseményekre emlékeztek mindazok, akik elfogadták a német egyesület és a német önkormányzat meghívását november 26-án a művelődési házba.

Emberi jelenlét, fotók, zene és tánc. Kimondott szó nélküli, mégis erőteljes hatású színpadi emlékműsorral kezdődött a program, melynek szereplői Halasi Henrietta táncosai, színjátszók és egyesületi tagok voltak.

Dr. Bozsolik Róbert polgármesteri köszöntőjében beszélt az egykori bátaszékieket érintő eseményekről és kiemelte az emlékezés mindenkori fontosságát.

A program főelőadójaként dr. Marchut Réka, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségtörténeti és Etnopolitikai Osztályának tudományos munkatársa részletesen ismertette a magyarországi németek sorsának alakulását és kifejtette a tömeges kitelepítések eltervezését és lebonyolítását mozgató elképzeléseket, döntéseket.

Dr. Gerner Éva főszerkesztő (Unser Bildschirm) a bátaszéki Katzenberger Károlynéval készített riportfilmjét hozta el és mutatta be, melyben Marcsi néni az oroszországi elhurcolásáról és az ott eltöltött évekről mesél.

Az ünnepség résztvevői ezután a bátaszéki német emberekről, családokról készült archív fotók kiállítását tekintették meg, majd a gimnázium falán lévő „Malenkij robot” emléktábla megkoszorúzására került sor.

Az emlékprogram a vasútállomás peronján lévő kitelepítési emléktáblánál zárult. 70 évvel ezelőtt, amikor a hazájukból elűzött emberekkel teli vonat elindult a bátaszéki vasútállomásról, a helyi zenekar a magyar himnuszt kezdte játszani. Az emléktábla megkoszorúzása után a Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar előadásában szólaltak meg a magyar himnusz hangjai, emlékeztetésül és figyelmeztetésül arra, hogy soha többé!

A jubileumi emlékprogram megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a TETT támogatta.

AktuálismegemlékezéskitelepítésBátaszék